Állami támogatás (lakáshitel)

A Bankmonitor Jobb Tudni wikiből

Az állami költségvetésből nyújtott forrást jelent, amit adott célra, meghatározott feltételek mellett tudsz felhasználni. Klasszikusan a lakástakarék sorolható ide, ahol a lakáscélú felhasználásra minden befizetés után 30%-os (évente maximum 72 ezer forintos) támogatás jár alanyi jogon. A Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) esetében is állami támogatás jár, aminek a vállalt vagy meglévő gyermekek számától és a felhasználási céltól függően 600 ezertől 10 millió forintig terjed az összege. A kamattámogatott hitelek is ide tartoznak, ahol a kamat egy részétől mentesül az adós, azaz kedvezőbb törlesztőrészletet fizethet.

Kapcsolódó fogalmak

Befizetés

Egy lakástakarék szerződés esetén a havi befizetés értéke pár ezer forinttól indul, míg a maximális összege 20 ezer forint. Ugyanakkor közeli hozzátartozók bevonásával ezt növelheted, amivel az állami támogatás is a többszörösére nő. A befizetéseid után 30%-os állami támogatás jár, a támogatás felső határa évi 72 ezer forint, melyet havi 20 ezer forintos megtakarítással tudsz teljes egészében kihasználni. Az állami támogatás mellett 0,1-3%-os betéti kamatot is jóváírnak a befizetések után. A legrövidebb megtakarítási időtáv 4 év, míg a leghosszabb 10 év.

Kamattámogatott hitel

A kamattámogatás során az állam az adós által fizetendő kamat egy részét átvállalva nyújt támogatást. A kamattámogatás Otthonteremtési hitel esetén 5 évig, CSOK 10+10 hitel esetén 25 évig, Fiatal, valamint többgyermekes családok hitele esetén pedig 20 évig tart.

Lakástakarék

A lakástakarék évi 30%-os állami támogatással (maximum évi 72 ezer Ft-tal) elérhető lakáscélú megtakarítás, melyhez opcionálisan kedvezményes hitel is társul. Minden magyar adószámmal rendelkező magánszemély (és társasház) igénybe veheti jövedelemtől függetlenül.

Lakáscélú felhasználás

Csak akkor jár a lakástakarék lényegét adó 30%-os állami támogatás, ha a végén lakásvásárlásra, építésre, bővítésre, korszerűsítésre, felújításra költöd. Ezen kívül fizethetsz belőle vissza az előbb felsorolt célra felvett lakáshitelt is. A pénzt emellett fordíthatod lakásbérleti vagy lakáshasználati jog megvásárlására, amibe beletartozik a nyugdíjasházban megvehető élethosszig tartó bérleti vagy lakáshasználati jog is.

Otthonteremtési támogatás, CSOK

Gyermekvállaláshoz kötött állami támogatás, ami lakásvásárlásra, építésre, bővítésre igényelhető, feltételeit törvény rögzíti. Összege használt lakás vásárlás és bővítés esetén a gyermekszámtól függően 600 ezer és 2,75 millió forint között alakul, míg új lakás vásárlása vagy építés esetén 600 ezertől 10 millióig terjed. 3 vállalat gyermek esetében a 10 millió forintos támogatáshoz még 10 millió forint kedvezményes, fix 3%-os lakáshitel is felvehető (CSOK 10+10).


Lakáshitel kalkulátor

Keress 14 bank 500 lakáshitele közül. Kalkulálj!

Lakáshitel kalkulátor

Valami nem érthető?

A Bankmonitor pénzügyi szakértői megválaszolják kérdéseid!