Falusi CSOK

A Bankmonitor Jobb Tudni wikiből

Ahogy a neve is mutatja, ez a Családok Otthonteremtési Kedvezményének (CSOK) egy speciális fajtája, ami a tanyák, valamint bizonyos kistelepüléseken lakások és házak vásárlásához, felújításához és korszerűsítéséhez nyújt VISSZA NEM TÉRÍTENDŐ támogatást.

Milyen célra igényelhető a falusi CSOK?

Külterületi lakás (tanya, birtokközpont) esetében bármilyen településen, VAGY preferált kistelepülésen lévő lakás esetében

  • vásárlásra ÉS EGYIDEJŰLEG bővítésre/korszerűsítésre, vagy mindkettőre;
  • meglévő lakás bővítésére/korszerűsítésére (vagy akár egyszerre mindkettőre) fordítható.

A fentiekből következik, hogy PUSZTÁN VÁSÁRLÁSRA NEM LEHET IGÉNYELNI A FALUSI CSOK-OT! Ez a rosszabb állapotú tanyákat, lakásokat és házakat hozza helyzetbe, amelyek ára jellemzően nyomott, hiszen jelentős ráfordítás szükséges ahhoz, hogy kényelmes, korszerű otthon váljon belőlük.

Újdonság az is, hogy meglévő ingatlan korszerűsítésére is fordítható ez a fajta CSOK, hiszen eddig mindig kritérium volt, hogy új lakáscél valósuljon meg vásárlással, építéssel vagy legalább egy lakószobányi bővítéssel.

Mely településeken használhatod ki a falusi CSOK előnyeit?

Csaknem 2500 úgynevezett preferált településen használható fel a falusi CSOK, a végleges, Magyar Közlönyben megjelenő településlistát megyék szerinti bontásban itt találod meg.

Mekkora összeget jelent a falusi CSOK?

A támogatás mértéke függ attól, hogy az előbbiek közül a család milyen célra igényli az összeget.

A falusi CSOK összege vásárlás és egyidejűleg bővítés/korszerűsítés esetén:

  • 1 gyermek: 600 ezer Ft
  • 2 gyermek: 2,6 millió Ft
  • 3 vagy több gyermek: 10 millió Ft

Maximum a TÁMOGATÁS FELE fordítható vásárlásra, a fennmaradó részt bővítésre és/vagy korszerűsítésre kell fordítani!

A falusi CSOK összege meglévő lakás bővítés/korszerűsítés esetén:

  • 1 gyermek: 300 ezer Ft
  • 2 gyermek: 1,3 millió Ft
  • 3 vagy több gyermek 5 millió Ft

Milyen ingatlan felel meg a falusi CSOK követelményeinek?

Az érintett ingatlannak ugyanazon feltételeknek kell megfelelnie, mint amit a „normál” CSOK esetében is előír a jogszabály. A legfontosabb talán az, hogy az ingatlan a tulajdoni lapon lakóházként vagy lakásként legyen nyilvántartva, illetve legyen lakhatásra alkalmas állapotban. (Elvárások: legalább 12 nm alapterületű lakóhelyiség, fürdő, főzőhelyiség, WC, elektromos áram, egyedi fűtés, vezetékes víz (vagy ha a településen ilyen nincs, a telken ivóvíz vételére alkalmas kút), közműves szennyvízelvezetés (vagy ha ilyen nincs a településen, akkor emésztő).

Amennyiben a kiszemelt ingatlan nincs lakható állapotban, vagyis nem felel meg a fenti követelményeknek, akkor is igényelhető rá falusi CSOK, de csak akkor, ha VÁSÁRLÁS+KORSZERŰSÍTÉS vagy csak KORSZERŰSÍTÉS a támogatással megvalósítandó cél.

Ebben az esetben két fontos feltétel van csak: a tulajdoni lapon lakás vagy lakóház besorolás szerepeljen, valamint legyen legalább 12 nm-es lakótér és önálló főzőhelyiség, vagy az utóbbi hiányában legalább 4 nm alapterületű, önálló szellőzésű tér, ahol főzni is lehet.

A CSOK és a falusi CSOK esetében a használt ingatlan minimális alapterületét is megszabják: 40, 50, 60 vagy 70 nm az elvárt legkisebb alapterület attól függően, hogy 1, 2, 3 vagy 4 gyermekre igényli a család a támogatást. A falusi CSOK esetében azonban fontos könnyítés, hogy ez a feltétel elég, ha a bővítést követően teljesül.

Vagyis, akár egy lakhatatlannak minősülő ingatlanra is igényelhető a támogatás, ám ekkor előírás, hogy a korszerűsítést követően minden feltétel teljesüljön!

Hány alkalommal igényelhető a falusi CSOK?

Érdemes megfontoltan dönteni a falusi CSOK-kal kapcsolatban, mert egyetlen alkalommal igényelhető.

Meddig lehet igényelni a falusi CSOK-ot?

Fontos tudnod, hogy a falusi CSOK három éven keresztül igényelhető, vagyis ha élnél a lehetőséggel, akkor 2022. június 30-ig van erre lehetőséged.

Mi van akkor, ha már kapott korábban valaki CSOK-ot?

Vásárlás+bővítés/korszerűsítés: ebben az esetben a gyermekekre korábban felvett CSOK támogatást le kell vonni a falusi CSOK összegéből, és csak a különbözet jár. Például: ha a család 2 gyermekre már igénybe vett korábban 1,43 millió Ft CSOK támogatást egy használt lakás megvásárlására, most pedig a falusi CSOK segítségével a megadott települések valamelyikén házat vásárolna, akkor az erre járó 2,6 millió Ft-ot csökkenteni kell az 1,43 millió Ft-tal, vagyis 1,17 millió Ft falusi CSOK-ot kaphatnak.

Meglévő ingatlan korszerűsítése/bővítése:

  • A korszerűsítendő/bővítendő ingatlan megvásárlásához korábban igénybe vett CSOK támogatást nem kell levonni, vagyis a teljes falusi CSOK jár.

Például: ha család 2 gyermekre már igénybe vett korábban 1,43 millió Ft CSOK támogatást, amit egy használt ingatlan megvásárlására fordított a falusi CSOK programban részt vevő települések valamelyikén, akkor most ennek a háznak a bővítésére/korszerűsítésére a 2 gyermek után járó teljes összeget, vagyis 1,3 millió forintot megigényelhetik.

  • Amennyiben a család korábban már kapott CSOK támogatást, most viszont egy MÁSIK ingatlan korszerűsítésére/bővítésére igényelnék meg a falusi CSOK-ot, akkor viszont a korábbi támogatás összegével csökkenteni kell a falusi CSOK juttatást. Például: ha család 2 gyermekre már igénybe vett korábban 1,43 millió Ft CSOK támogatást, amit egy használt ingatlan megvásárlására fordított, akkor ezt az összeget most le kell vonniuk a másik ház bővítésére/korszerűsítésére igényelhető 1,3 millió Ft-ból. Vagyis, ebben az esetben nem jár számukra támogatás!

Mi számít korszerűsítésnek a falusi CSOK szerint?

Jól látható, hogy a csökkenő népességű települések népszerűsítése, az ezeken található rossz állapotú, sokszor lakhatatlan ingatlanok megmentése, modernizálása a jogalkotók célja.

Éppen ezért az alábbi munkák számítanak korszerűsítésnek:

  • Víz-, csatorna-, elektromos-, gáz-közműszolgáltatás bevezetése, illetve belső hálózatának kiépítése.
  • Fürdőhelyiség, illetve WC létesítése olyan lakásban, amely nem rendelkezik ilyen helyiséggel.
  • Központi fűtés kialakítása vagy cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is.
  • Az épület szigetelése, ideértve a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat.
  • A külső nyílászáró energiatakarékos nyílászáróra való cseréje.
  • Tető cseréje, felújítása, szigetelése.
  • Kémény építése, korszerűsítése.
  • Belső tér felújítása, ideértve a belső burkolat cseréjét, a galériaépítést, a belső elektromos-, vízhálózat cseréjét, a fürdőhelyiség-felújítást, a WC-felújítást és a konyhafelújítást.
  • A lakással azonos ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számon található melléképület felújítása vagy kerítés építése, a korszerűsítés költségeinek legfeljebb 30%-áig.
  • A korszerűsítéshez közvetlenül kapcsolódó helyreállítási munka, a korszerűsítés költségeinek legfeljebb 20%-áig.

FONTOS: amennyiben a korszerűsítési/bővítési munkálatok végül nem készülnek el a szerződéskötéstől számított 3 éven belül, akkor a teljes falusi CSOK összegét egy összegben, kamatostul vissza kell fizetni. A vásárlásra fordított pénzt is! Ezért körültekintően kell eljárni a munka megtervezésével és a szakember kiválasztásával.

Mennyi TB jogviszony szükséges a falusi CSOK esetében?

1 év folyamatos TB jogviszony kell, a 10 milliós CSOK esetén 2 év.

Feltétel a büntetlen előélet

Ahogy a „normál” CSOK támogatás esetében is, itt is feltétel a büntetlen előélet, ám ezt itt nem elég lenyilatkozni, erkölcsi bizonyítvánnyal igazolni is kell.

Mennyi ideig kell a falusi CSOK támogatással érintett ingatlanban élni?

A falusi CSOK-kal érintett települések listáján találni többek között népszerű balatoni nyaralóhelyeket is, így sokan arra gondoltak, hogy milyen jó lehetőség is volna ez nyaraló vásárlására. Ez azonban nem kivitelezhető, ugyanis a falusi CSOK esetében is fennáll a bentlakási kötelezettség. Vagyis a családnak, a CSOK-kal érintett gyermekekkel együtt életvitelszerűen kell a támogatásból vásárolt, korszerűsített/felújított ingatlanban élnie. Bővítés/korszerűsítés esetén például az utolsó részlet folyósításától számítva 10 évig kell az ingatlanban lakni.

A bentlakást a jegyző a szerződéskötést követően bármikor személyesen ellenőrizheti, akár lakossági bejelentés alapján is!

Vállalt gyermekre is igényelhető falusi CSOK?

Igen. A gyermekvállalás határidejét korszerűsítés esetében a befejezés bank általi megállapításától számítják, míg bővítésnél – a CSOK szabály szerint – a hatósági bizonyítvány benyújtásának napjától.

A vállalt gyermekek megszületésére rendelkezésre álló idő 1 gyermeknél: 4 év; 2 gyermeknél: 8 év; 3 gyermeknél: 10 év.

Minden tanyára (külterületi lakásra) igényelhető a falusi CSOK?

Igen, de fontos kitétel, hogy az adott tanyára korábban nem vehettek igénybe támogatást a „Tanyák háztartási léptékű villamos energia és vízellátás, valamint szennyvízkezelési fejlesztései” megnevezésű felhívásban, valamint a Tanyafejlesztési Program keretében.

CSOK kalkulátor

Kíváncsi vagy mennyi CSOK-ot kaphatsz? Kalkulálj!

CSOK kalkulátor

Valami nem érthető?

A Bankmonitor pénzügyi szakértői megválaszolják kérdéseid!