Hogyan működik a lakástakarék?

A Bankmonitor Jobb Tudni wikiből

A lakástakarék egy megtakarítási lehetőség, amit elsősorban lakásvásárlásra, felújításra, bővítésre vagy átalakításra használhatunk fel. A havi rendszeres befizetésekhez nem csak betéti kamatot kapunk, hanemaz állam is hozzáteszi a befizetett összeg 30%-át pluszban. Amikor lejár a megtakarítási időszak, a befizetett összeg, az állami támogatás és a kamatok mellé akár hitelt is felvehetünk kedvező kamatok mellett.

A lakástakarék szolgáltatás az állami támogatás miatt szigorúan szabályozott, így kötöttségekkel is szembesülünk. Jelenleg öt futamidő közül lehet választani, ahol a legrövidebb befizetési idő 4 év, míg a leghosszabb 10 év.

Négy fő szolgáltatónál választhatunk lakástakarék megtakarításokat: Aegon Lakástakarék, Erste Lakástakarék, Fundamenta Lakáskassza és OTP Lakástakarék. Előfordulhat, hogy más banknál is felajánlanak számunkra lakástakarékot; ilyenkor a négy szolgáltató közül az egyikkel fogunk végső soron szerződni.

A havi megtakarítás segít a takarékoskodásban és hosszabb idő alatt nagyobb összeget is fel tudunk halmozni. A lakástakaréknál a legkisebb havi összeg, amit félre kell tennünk néhány ezer forint, míg a legnagyobb, amire állami támogatást kaphatunk, 20 000 forint. A lakástakarék kamata alacsony, de ne tévesszen meg az alacsony kamat, a lakástakarék erőssége az állami támogatás. Ezzel a kiegészítéssel az éves hozamunk (EBKM) – állami garancia mellett – bőven 10 százalék fölött is lehet akár.


A következő kalkulátor segítségével le is ellenőrizhető, hogy mennyi lakáscélra használható összeg jön össze a lakástakarékkal. Emellett a Bankmonitor segít kiválasztani a legjobbat és a szerződés megkötésében is segít!

Kapcsolódó fogalmak

Állami támogatás (lakástakarék)

Az érvényben lévő szabályozás értelmében az adott évben teljesített befizetéseid után 30%-os állami támogatás jár. Az állami támogatás éves maximuma 72 ezer Ft, melyet havi 20 ezer Ft-os (éves 240 ezer Ft-os) befizetésnél érsz el. Mindez nem jelenti azt, hogy havi 20 ezer Ft-nál többet nem takaríthatsz meg, de ehhez több szerződést kell kötnöd (több kedvezményezettre van szükség).

Betéti kamat

A lakástakarékban összegyűjtött megtakarítások után 0,1-3%-os betéti kamat jár. A betéti kamatot nemcsak a saját befizetésre, hanem az állami támogatásra is megkapod.

Befizetés

Egy lakástakarék szerződés esetén a havi befizetés értéke pár ezer forinttól indul, míg a maximális összege 20 ezer forint. Ugyanakkor közeli hozzátartozók bevonásával ezt növelheted, amivel az állami támogatás is a többszörösére nő. A befizetéseid után 30%-os állami támogatás jár, a támogatás felső határa évi 72 ezer forint, melyet havi 20 ezer forintos megtakarítással tudsz teljes egészében kihasználni. Az állami támogatás mellett 0,1-3%-os betéti kamatot is jóváírnak a befizetések után. A legrövidebb megtakarítási időtáv 4 év, míg a leghosszabb 10 év.

EBKM

Az Egységes Betéti Kamatláb Mutató, a lakástakarékpénztári megtakarítás garantált, átlagos éves hozamát mutatja meg. A mutató kiszámítása során figyelembe veszik a havi befizetéseket, az állami támogatást és a betéti kamatot, valamint az egyszeri számlanyitási és a havi számlavezetési díjat is. A mutató magasabb értéke jobb megtakarítást és befektetést jelez. Például egy 4 éves szerződésnél 10% fölötti a garantált éves hozam, míg egy 10 évesnél 4,5% körüli.

Futamidő (lakástakarék)

A lakástakarék legrövidebb megtakarítási ideje 4 év, míg a leghosszabb 10 év. A megtakarítás futamideje egy szerződésmódosítással tetszőlegesen csökkenthető vagy növelhető. A megtakarítási időszak alatt kell teljesíteni a vállalt havi befizetéseket. A lakástakarékban összegyűjtött pénzt a megtakarítási időszak lejártát követő 2 hónapos kiutalási időszak vége után lehet felhasználni.

Lakáscélú felhasználás

Csak akkor jár a lakástakarék lényegét adó 30%-os állami támogatás, ha a végén lakásvásárlásra, építésre, bővítésre, korszerűsítésre, felújításra költöd. Ezen kívül fizethetsz belőle vissza az előbb felsorolt célra felvett lakáshitelt is. A pénzt emellett fordíthatod lakásbérleti vagy lakáshasználati jog megvásárlására, amibe beletartozik a nyugdíjasházban megvehető élethosszig tartó bérleti vagy lakáshasználati jog is.

Lakáskölcsön

A lakástakarékpénztárak lehetővé teszik a megtakarítás mellé lakáskölcsön felvételét is. A bankoknál elérhető lakáshiteleknél jellemzően rövidebb futamidejű, de végig fix hitelekről van szó. A lehetséges hitelösszeget már a lakástakarék szerződéses összege is tartalmazza. A megtakarítási időszak elején nyújtott megelőlegező formája az áthidaló kölcsön.

Lakástakarékpénztár

A lakástakarékpénztár egy olyan szakosított hitelintézet, amely kizárólagosan lakáscélú betétek gyűjtésével és lakáscélú hitelek folyósításával foglalkozik. A rendszer specialitása az állami támogatás, aminek keretében minden előtakarékoskodó betétjét 30%-kal egészíti ki az állam, amely alanyi jogon jár, adószám szükséges csupán hozzá. A betétekre a pénztár kamatot is fizet, továbbá kedvező hitellehetőséget is biztosít a megtakarítók számára.

Megtakarítási időszak

A lakástakarékpénztári szerződés két fő időszakra osztható: az úgynevezett megtakarítási időszakra és a hiteltörlesztési időszakra. (A kettő között pedig egy néhány hónapos kiutalási időszakra). A megtakarítási idő alatt kell fizetni a kiválasztott összeget (néhány ezer forinttól 20 ezer forintig). Ez az időszak terjed jelenleg 4-től 10 évig.

Kapcsolódó cikkek

6 fontos kérdés a lakástakarékról, amire mindenképp tudnod kell a választ

Lakástakarék: a 7 leggyakoribb tévhitet cáfoljuk meg!

Gyorsan pénzre van szükségem a lakástakarékból – Mégis mit tehetek?

Nagyon vigyázz, ha idő előtt vennéd fel a lakástakarékban megspórolt pénzed!

Most lerántjuk a leplet a lakástakarék nagy rejtélyéről

Valami nem érthető?

A Bankmonitor pénzügyi szakértői megválaszolják kérdéseid!